TISZTELT
PARTNERÜNK:
Napi gyakorlatunkban a velünk korrekt viszonyt ápoló ügyfeleinkkel
az alábbitól kedvezőbb eljárásokat alkalmazhatunk. Ellenben
ragaszkodnunk kell az alábbiak maradéktalan érvényesítéséhez
abban az esetben, amikor egy partnerünk az üzleti etika, a
fizetési fegyelem határait átlépve próbál meg eljárni velünk
szemben.
MEZŐKERESZTES, 2004 HUNGAROFÉK KFT
A HUNGAROFÉK KFT ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEI
1. Általános feltételek:
Az alábbi Általános Szerződési Feltételeink minden szállításra
és teljesítésre érvényes, még akkor is, ha konkrét esetben
nem hivatkozunk az Általános Szerződési Feltételekre. Az
Általános Szerződési Feltételeink hatályát csak egyes ügyletkötéseknél
tett külön, írásos megállapodás útján lehet egészben vagy
részben kizárni. Egyes külön megállapodások, melyek az
Általános Szerződési Feltételeink alkalmazását egészben
vagy részben kizárják, illetve azoknak ellentmondanak,
csak abban az esetben érvényesek, ha azokat írásban megerősítjük.
Amennyiben a Megrendelő a Megrendelés-visszaigazolásunknak
5 munkanapon belül nem mond ellen, akkor az Általános Szerződési
Feltételeink teljes terjedelemben és korlátlanul elfogadottnak
tekintjük. A vevőnk Általános Szerződési Feltételei, különösen
Beszerzési feltételei nem érvényesek a szállításunkra és
teljesítésünkre, kivéve, ha azokat kifejezetten elismerjük!
Ezek akkor sem kötnek bennünket, ha egyes esetben nem mondunk
ellent kifejezetten. A szállításunk és teljesítésünk elfogadása
minden esetben magában foglalja az Általános Szerződési Feltételeink
fenntartás nélküli elfogadását és az üzleti partnerünk egyedi
szerződési feltételéről történő lemondását.
Ugyanez érvényes az üzleti partnerünk foglaló, ill. első
részletfizetés teljesítésére is.
Általános Szerződési Feltételeink üzlethelyiségünkben és
weboldalunkon nyilvánosan megtekinthető, és elérhető.
2. A rendelés elfogadása, teljesítési feltételek:
Ajánlati kötöttségünket általános jelleggel kizárjuk. A szóban, hírközlő eszközön,
vagy írásban történt megrendelés elfogadása választásunk szerint 1 héten
belül a megrendelés-visszaigazolás megküldése, vagy a megrendelt áru, ill.
szolgáltatás fenntartás nélküli teljesítése útján történik.
3. Árak, fizetési feltételek, fizetési késedelem:
A.- Az eladási áraink „telephelyről”, csomagolási-, szállítási-
és biztosítási költség nélkül értendőek. Termékeink árai
a szerződéskötéskor fennálló költségtényezőkön alapulnak.
Vevőinknél, az általában évente meghatározott szállítmány-érték
feletti esetekben a szállítási költséget vállalhatjuk,
de erre nem vagyunk kötelezhetőek.
B.- Amennyiben szerződéskötés után rendkívüli árleszállítási
akciót hirdetünk akciós árakon, akkor ezek az akciós árak
a hatályos szerződésekre, amelyek normál listaáron jöttek
létre, nincsenek befolyással. Az akciós árak csak az olyan
szerződésekre érvényesek, amelyek kifejezetten egy akció
keretében kerültek megkötésre és részünkről ilyen minőségük
megerősítésre került.
C.- Eltérő megállapodás hiányában az egyedileg beszerzett
alkatrészekre a bruttó ár 50%-a foglalóként fizetendő a megrendeléskor,
míg a bruttó ár fennmaradó része a kiszállítást megelőzően
esedékes.
D.- A fizetési ütemezés be nem tartása ill. fizetési késedelem
esetében a Magyar Nemzeti Bank mindenkori alapkamatát 15
%-kal meghaladó mértékű kamatot számítunk fel, kivéve, ha
szerződésben magasabb kamatmérték kerül megállapításra. Fenntartjuk
a jogot további, a késedelemből származó kárunk érvényesítésére.
Jogosultak vagyunk a teljesített fizetéseket először a régebbi
követelésekkel szemben, azután a főkövetelés költségeivel
és kamatával, majd csak legvégül a főköveteléssel szemben
elszámolni. Csak abban az esetben illeti meg az Ügyfelet
visszatartási jog, ha igénye jogerősen megállapított, nem
vitatott, vagy kifejezetten elismert, továbbá, ha az érvényesített
igénye ugyanazon a szerződéses viszonyon alapul, mint a mi
igényünk. Ha jogszabály kivételt nem tesz, az Ügyfél a velünk
szemben fennálló egynemű és lejárt követelését hozzánk intézett
vagy bírósági eljárás során tett nyilatkozattal tartozásába
beszámíthatja.
E.- Ha az Ügyfél az esedékes számlákat nem fizet meg, egy
megállapított fizetési határidőt túllép, vagy ha szerződéskötés
után az Ügyfélről kedvezőtlen piaci információkat szerzünk,
amelyek fizetőképességét és a hitelképességét megkérdőjelezik,
akkor jogosultak vagyunk az Ügyfél egész fennálló tartozását
azonnal lejárttá minősíteni és a megkötött megállapodások
módosításával előzetes fizetést, biztosíték adását, vagy
teljesített szállítás esetén valamennyi azonos jogviszonyon
alapuló követelésünk azonnali megfizetését követelni. Fentiek
különösen érvényesek abban az esetben, ha az Ügyfél a fizetéseit
beszünteti, illetve, ha az Ügyfél vagyonát felszámolási eljárás
alá vonják, vagy ha ellene egy felszámolási eljárás megindítása
iránti kérelmet nyújtanak be.
F.- Átutalásra kiállított számláink helyett nem fogadunk
el Csekk megküldésével történő fizetést.
4. Szállítási és teljesítési határidő, teljesítési késedelem,
részszállítás:
A.- A megrendelés- visszaigazolásakor telefonon, vagy írásban
megadott határidők és időpontok betartása érdekében minden
tőlünk telhetőt megteszünk. Ugyanakkor az általunk megadott
feltételek nem kötelezőek, kivéve, ha írásban kifejezetten
egy meghatározott szállítási határidő (fixügylet) kerül megállapításra.
A külön megállapított szállítási határidők esetében a teljesítési
határidő a megrendelés visszaigazolás általunk történő elküldése
után, de legkorábban a 3/C pont szerinti első részteljesítés
beérkezése után kezdődik meg. A határidő betartottnak minősül,
amennyiben a határidő leteltéig az árut a szállítónak átadtuk
ill., ha addig közöltük, hogy az áru elszállítható. Amennyiben
egy írásban megerősített határidőt nem tartunk be, akkor
a késedelem csak az Ügyfél által írásban szabott póthatáridő
letelte után áll be.
B.- A teljesítési határidők betartása feltételezi az Ügyfél
részéről az Ügyfél által szolgáltatandó minden, a beazonosításhoz
szükséges információ időben történő szolgáltatását, továbbá
a megállapított fizetési feltételek és egyéb kötelezettségek,
mint pl. az együttműködési kötelezettség betartását. Amennyiben
az Ügyfél ezeket a feltételeket nem teljesíti határidőben,
akkor a határidők ennek megfelelően meghosszabbodnak.
C.- A szállítási határidőt megfelelően meghosszabbítják az
üzemeinkben ill. a beszállítóinknál az üzletmenetben bekövetkező
zavarok, így különösen a sztrájk, a munkabeszüntetés és a
vis major más esetei. Kizárt mind az Ügyfél késedelem miatti
kártérítési igénye, mind a teljesítés helyetti kártérítési
igénye a határidőn túli teljesítés minden esetében, még egy
esetlegesen nekünk szabott teljesítési határidő esetében
is; termékeink és szolgáltatásaink árai erre a felelősségkorlátozásra
tekintettel kerültek megállapításra.
Fentiek nem érvényesek, amennyiben a szándékosság, a súlyos
gondatlanság vagy az élet, a testi épség, vagy az egészség
sérelme miatt törvény erejénél fogva kizárt a felelősség
korlátozása. A szerződéstől az Ügyfél csak a törvényi előírások
szerint állhat el, amennyiben a teljesítés késedelme nekünk
felróható. Az Ügyfél ebben az esetben köteles felszólításunkra
ésszerű határidőn belül közölni, hogy a teljesítés késedelmére
tekintettel továbbra is ragaszkodik-e a teljesítéshez és/vagy
mely rendelkezésére álló igényeit és jogait érvényesíti.
D.- Jogosultak vagyunk részszállításokra és részteljesítésekre
a megállapított szállítási és teljesítési határidőn belül,
ha ennek elfogadása az Ügyféltől indokoltan elvárható.
5. Szállítás, fuvarozás és csomagolás, kárveszélyátszállás:
A.- Termékeink szállítása minden esetben „telephelyről” történik,
kivéve, ha ettől kifejezetten eltérő megállapodás került
írásban kikötésre az Ügyféllel.
B.- A szállítás alapvetően az Átvevő költségére és kárveszélye
mellett történik, kivéve, ha más került kikötésre.
C.- Az árkockázat valamint a szerződés szerinti szállítmány
esetleges megsemmisülésének, illetve romlásának veszélye,
azaz a kárveszély az Ügyfélre száll át az áru elszállításra
történő elkészítését követően, az erről szóló értesítés Ügyféllel
történő közlésével. Egyéb esetekben az árkockázat valamint
a szállítmány esetleges megsemmisülésének ill. romlásának
veszélye a szállítmányozónak történő átadással száll át az
Ügyfélre.
D.- Az Ügyfél, szállításra vonatkozó eltérő írásos utasítása
hiányában, a szállításról a legjobb megítélésünk szerint
gondoskodunk, de anélkül, hogy kötelességünk lenne a lehető
legolcsóbb szállítási módot megkeresni. Amennyiben a szállítás
olyan körülmény miatt késlekedik, amely a
Megrendelő hibájára vezethető vissza, akkor a kárveszély
az elszállításra való elkészítés idejétől a Megrendelőre
száll át.
E.- Az Ügyfél írásos kérésére és költségére a küldeményt
lopás, törés, szállítási, tűz és vízkárok ill. egyéb biztosítható
károk felmerülése esetére biztosítjuk.
F.- Eldobható csomagolás használata esetén azt nem vesszük
vissza. A kartondoboz, a hungarocell, a zsugorfólia és az
egyutas-paletta csomagolás minden esetben eldobható csomagolásnak
tekintendő.
6. Tulajdonjog fenntartás:
A.- Valamennyi követelésünk hiánytalan megfizetéséig az áru
a mi tulajdonunkban marad, ideértve különösen a mindenkori
folyószámla követeléseket, amelyek minket az Ügyféllel
szemben fennálló üzleti kapcsolat alapján illetnek meg
(folyószámla fenntartás) illetve a követeléseket, melyek
a felszámoló / végelszámoló / csődgondnok által egyoldalúan
a teljesítési mód megválasztása útján megerősítésre kerülnek.
Ez a jövőben felmerülő és feltételes követelésekre is érvényes.
Kizárólag akkor száll át a tulajdonjog az Ügyfélre, ha
és amennyiben az Ügyfél minden esetleges kötelezettségtől
mentesített minket, amelyet mi az Ügyfél érdekében vállaltunk.
B.- Az Ügyfél köteles az általunk, tulajdonjog fenntartás
mellett szállított árut gondosan kezelni, különösen köteles
azt saját költségére, az új érték erejéig elveszés, károsodás,
roncsolás, mint például tűz, víz és lopás ellen biztosítani.
Az Ügyfél már most ránk engedményezi a biztosítási szerződésekből
származó igényét, azaz elfogadja, hogy mi leszünk a kedvezményezettek,
mégpedig az első ranghelyen azon részösszeg erejéig, amely
a tulajdonjog fenntartással szállított áru vételárhátralékának
megfelel. Ezennel elfogadjuk ezt az engedményezést.
C.- Az Ügyfél a tulajdonunkban álló árut nem zálogosíthatja
el, és nem adhatja biztosítékként. A tulajdonjog fenntartással
szállított áruk továbbértékesítése főszabályként tilos. Ugyanakkor
fenntartjuk magunknak a jogot, hogy továbbértékesítést engedélyezzünk,
ha az Ügyfél nekünk a Vevőjét a szerződés megkötése és az
áruk átadása előtt megnevezi, és a vételár követelését a
teljes folyószámlából fennálló követelésünk erejéig a javunkra
engedményezi. Mi ezennel elfogadjuk ezt az engedményezést.
Ugyanakkor minden esetben feltétele a továbbértékesítéshez
való hozzájárulásunk megadásának, hogy az Ügyfél szerződéses
partnere is aláírja az engedményezési nyilatkozatot, és nyilatkozzon,
hogy az engedményezésről tudomása van, és a tartozástól mentesítő
joghatállyal csak a HUNGAROFÉK Kft-nek teljesíthet. A továbbértékesítés
minden esetben tilos, ha az Ügyfél a továbbértékesítésből
származó igényt a mindenkor hatályos szabályok szerint, előre
harmadik személy javára engedményezte, vagy elzálogosította,
vagy vele engedményezési tilalomban állapodott meg.
D.- Felszámolási-, csőd- vagy végrehajtási eljárás keretében
az Ügyfél köteles az árut az eljárás megindulása előtt tábla
kihelyezésével vagy egyéb lehetséges módon harmadik személy
számára felismerhetővé tenni, mint a mi tulajdonunkban állót.
E.- Ameddig követelés áll fenn javunkra, jogosultak vagyunk
az Ügyféltől bármikor felvilágosítást kérni, hogy mely tulajdonjog
fenntartás mellett szállított áru van még a birtokában és
az hol található. Továbbá jogosultak vagyunk ezt az árut
bármikor a helyszínen megtekinteni és visszavenni.
E.- Végrehajtás vagy harmadik személyek egyéb hasonló behatása
esetén az Ügyfél köteles minket haladéktalanul írásban tájékoztatni.
F.- Kötelezzük magunkat, hogy az Ügyfél kérésére a minket
megillető biztosítékokról lemondunk, amennyiben a biztosítékaink
realizálható értéke az Ügyféllel szemben biztosítandó követelésünket
több mint 10%-kal meghaladja. A kiadandó biztosíték kiválasztása
minket illet meg.
7. Szavatosság:
A.- Új alkatrészek esetében termékeinkre a Tv. Által előírt
6 hónap időtartamra vállalunk szavatosságot. Használt (felújított)
alkatrészek esetében a szavatosság 6 hónap. A szavatossági
határidők a szállítási naptól kezdődnek.
B.- Szavatosságunk gyártási és anyaghibákra korlátozódik.
C.- Mennyiségi és minőségi ki fogásokat a mennyiség és minőség
szerinti átvételtől számított 3 munkanapon belül kell jelezni,
ezen időpont után a Vevő kizárólag rejtett hibára hivatkozhat.
D.- Határidőben jelzett és indokolt minőségi kifogások esetén:
munkanapokon szavatosságot teljesítünk választásunk szerint
kijavítás vagy kicserélés útján. Az Ügyfél köteles számunkra
megfelelő alkalmat biztosítani a kijavításra ill. kicserélésre.
Kicserélés esetén az Ügyfél köteles a hibás dolgot visszaadni.
Egyebekben a magyar Polgári Törvénykönyv vonatkozó szabályai
érvényesülnek az Ügyfél kicserélési joga és további kellékszavatossági
vagy jogszavatossági igényei tekintetében.
E.- Az Ügyfél köteles minden a szavatossági határidőn belül
fellépett hiányosságot kizárólag általunk orvosolni. Amennyiben
nem így tesz, és a szavatossági időn belül fellépő hibát
maga kezeli, vagy harmadik személy által, akkor minden szavatossági
igénye megszűnik. Az Ügyfélnek az ilyen javítási kísérletek
eredményeképpen keletkező költségeit magának kell viselnie.
F.- Közvetett károkért, kellékhiányból eredő károkért, késedelmi
károkért vagy harmadik személyek javainak károsításából eredő
károkért semmiféle felelősséget nem vállalunk. Fentiek nem
érvényesek, amennyiben szándékosság, súlyos gondatlanság
vagy az élet, a testi épség, illetve az egészség károsítása
miatt a törvény kötelező felelősséget ír elő. Ez vonatkozik
a törvényes képviselő, illetve a teljesítési segéd a szerződéses
tárgyalások folyamán tanúsított felróható magatartására is.
G.- Sem a minőségi kifogások, sem szavatossági intézkedések
foganatosítása (hibavéleményeztetés, kijavítás, kicserélés)
nem akadályozza meg a szavatossági igények elévülését, és
nem is kezdődik újra ezen igények elévülés ideje. A kijavításra
vagy kicserélésre valamint a javítás miatt kicserélt alkatrészekre
nem kezdődik újra sem a szavatossági idő, sem az elévülési
idő.
H.- Nem vállalunk szavatosságot az alábbi okokból előálló
hibák esetén: nem megfelelő, vagy szakszerűtlen üzemeltetés,
az Ügyfél vagy harmadik személy általi hibás szerelés, illetve
üzembe helyezés, természetes elhasználódás, hibás vagy gondatlan
kezelés vagy működtetés, nem megfelelő karbantartás, a kezelési
útmutatás előírásainak be nem tartása, nem megfelelő üzemi
eszközök, kémiai, elektrokémiai vagy elektromos behatások,
kivéve, ha az a Szállító hibájára visszavezethető.
I.- A szavatosság azon többletköltségeit, amelyek azon ok
miatt merülnek fel, mert a belföldi Megrendelő a termékünket
külföldre viszi, az Ügyfélnek kell viselnie. Ugyanez érvényes
arra az esetre, ha egy külföldi Megrendelő a termékünket
egy olyan országba viszi, amelyik országba történő szállítást
nem igazoltuk vissza.
8. Felelősség, bizonyítási teher:
A.- Kizárólag szándékosság, súlyos gondatlanság vagy jelentős
szerződéses kötelezettség felróható megsértése esetén felelünk
bármely jogalapon nyugvó károk vagy feleslegesen felmerült
kiadások esetében, ez vezető tisztségviselőinkre és egyéb
teljesítési segédeinkre is vonatkozik.
B.- Jelentős szerződéses kötelezettség megsértése alapján
fennálló felelősségünk a szerződés megkötésekor előre látható,
a szerződésre jellemző károkra korlátozódik, kivéve a súlyos
gondatlanság, vagy a szándékosság esetét. Vevőinkkel vagy
harmadik személyekkel szemben különösen nem áll fenn a felelősségünk
elmaradt haszon, termelés-kimaradás vagy kellékhiba jogcímén.
C.- A fenti felelősségkorlátozások nem érvényesek a törvény
által kötelezően előírt felelősség eseteiben, az életben,
a testi épségben vagy az egészségben bekövetkezett károk
esetén és akkor sem, ha a dolog hibáját rosszhiszeműen elhallgatjuk
vagy a hibamentességet garantáltuk.
D.- Egy, a fenti pontban részletezetteken túlmenő kártérítési
felelősség, az érvényesítendő igény jogi természetétől függetlenül
kizárt.
E.- Amennyiben az Ügyfelet a jelen fejezet szerint kártérítési
igény illeti meg, akkor az a törvényes elévülési határidő
kezdetétől számított öt éven belül elévül.
F.- A fenti rendelkezések nem jelentik a bizonyítási teher
Ügyfél hátrányára történő megváltoztatását.
9. Elállás a szerződéstől:
A megrendelések elfogadásának feltétele az Ügyfél hitelképessége,
mint jogügyleti alap. A fenti 3/E pontban részletezett
rendelkezések megváltoztatása nélkül jogunkban áll a szerződéstől
elállni, amennyiben az Ügyfél a hitelképességét érintő
tényekről valótlan adatokat közölt, vagy a fizetéseit beszünteti,
vagy ha vagyona tekintetében felszámolási-, végrehajtási
ill. csődeljárást kezdeményeztek. Ha egy „bonitás-vizsgálat”
során olyan körülményekről szerzünk tudomást, amelyek a
szerződésszerű fizetést megkérdőjelezik, elállhatunk a
szerződéstől. Az ilyen körülmények bizonyítottnak tekintendők,
amennyiben az azokat alátámasztó adatokat egy hitelképesség
minősítő társaság, vagy egy bank a rendelkezésünkre bocsátotta.
Vita esetén ennek bizonyítására részünkről elegendő egy
közjegyző megnevezése, akit az információ-forrás vagy a
bank neve tekintetében titoktartás köt. Amennyiben egy
megrendelt áru bármely okból nem kerülne átvételre, vagy
ha elállunk a szerződéstől a nekünk biztosított lehetőségek
szerint, az Ügyfél köteles kártérítésként a megbízási érték
20%-ának megfelelő kárátalányt fizetni, emellett fennmarad
a jogunk ettől nagyobb mértékű kárunk megtérítését követelni
annak bizonyítása mellett.
10. Teljesítési hely, illetékes bíróság és alkalmazandó
jog:
A.- Amennyiben a teljesítési hely Magyarország, a Magyar
Kereskedelmi és Iparkamara mellett szervezett Választott
Bíróságnak van kizárólagos illetékessége minden, a szerződő
felek közötti
Igényre, jogvitára. A Választott Bíróság ítélete ellen fellebbezésnek
nincs helye, az mindkét félre kötelező és végrehajtható.
Ügyfél a rendelésének Ügyfélszolgálatunkra történő hivatalos
leadásával (annak rögzítési idejétől) nevezett bíróság illetékességét
visszavonhatatlanul elfogadja.
B.- Minden az Ügyféllel kapcsolatos jogviszonyunkra kizárólag
a Magyar Köztársaság joga érvényes. A nemzetközi árukereskedelemmel
kapcsolatos előírások alkalmazása (CISG; UN kereskedelmi
jog) kifejezetten kizárt.
11. Adatmegőrzés:
Az Ügyfél tudomására hozzuk, hogy a személyes adatokat –
amennyiben azok az üzletmenethez szükségesek, és ez a törvényes
keretek között megengedett- elektronikus úton tároljuk
és feldolgozzuk. Ezeket az adatokat harmadik fél számára
át nem adjuk, kivéve, ha törvény erre kötelez bennünket.
12. Titoktartás.
A.- A HUNGAROFÉK Kft. know-how-ját, minden egyéb üzleti,
és üzemi titkát, beleértve az Ügyféllel kapcsolatos szerződéses
jogviszony tartalmát, az Ügyfél szigorúan bizalmasan,
Üzleti Titokként köteles kezelni. Különösen vonatkozik ez az alkalmazott
árakra. Az Ügyfél minden ésszerű és szükséges óvintézkedést
köteles megtenni annak érdekében, hogy a fent nevezett
információkat meg nem engedett hozzáféréstől, meg nem engedett
közléstől, sokszorosítástól, továbbadástól és egyéb, meg
nem engedett használattól megóvja.
B.- Az ebben a fejezetben megnevezett kötelezettségek a jelen
szerződés megszűnése után is fennállnak az Ügyfél utolsó
vásárlásának napjától 3 évig.
13. Egyéb rendelkezések:
A.- Az írásos nyilatkozataink akkor minősülnek az Ügyféllel
közöltnek, ha azt az általa velünk közölt, utoljára ismert
címére elküldtük. Az elküldésük valószínűsíthető, ha egy
aláírt másolat a birtokunkban, irattárunkban van.
B.- Szóbeli, vagy egyéb megállapodások csak akkor érvényesek,
ha azokat írásban megerősítjük. Ez a jelen ÁLTALÁNOS
SZERZŐDÉSI FELTÉTELEK módosítására is érvényes.
14. Részleges érvénytelenség:
Amennyiben a fenti rendelkezések egyike érvénytelen, vagy
végrehajthatatlan lenne, illetve azzá válna, akkor az a
többi rendelkezés érvényességét nem érinti. Ebben az esetben
az érvénytelen, vagy végrehajthatatlan rendelkezést egy
olyan érvényes és végrehajtható rendelkezéssel kell pótolni,
amely az érvénytelen vagy végrehajthatatlan rendelkezés
szabályozási céljához a lehető legközelebb áll. Ugyanez
érvényes a szerződésben esetlegesen nem szabályozott kérdésekre
is.
|